Ismerj meg közelebbről!
Kiss-Győri Magdolna (Magdus) vagyok, a szépségipar területén 16 éve aktívan dolgozom.
A Debreceni Egyetemen végeztem Felnőttképzési Szervező szakon, de a szívem mindig is a szépészeti szakma felé húzott. Kozmetikus, ill. Kéz-, és lábápoló végzettségem van, valamint ezeken a területeken rengeteg továbbképzés és önfejlesztés áll mögöttem. Mint tudjátok piercingbehelyezéssel is foglalkozom, melynek alapjait, technikáját már korábban elsajátítottam.
Később elkezdett foglalkoztatni az akupunktúra is, mely a közérzetjavító piercingek alapja. Ismét több továbbképzés, tanfolyam elvégzése után elkezdtem foglalkozni ezzel az alternatív lehetőséggel, ami sok embernek az életét könnyebbítheti meg. Az akupunktúra, azon belül a fülakupunktúra képzés elvégzése mellett jelenleg temészetgyógyászatot tanulok fülakupunktúrás addiktológus szakon.
A már-már szinte hagyományosnak mondható közérzetjavító piercingek mellett három teljesen új piercing fajtával várlak benneteket, melyek az én nevemhez fűződnek, ezek pedig a Yang piercing, a Yin piercing és a Chí piercing. Ezek csak nálam érhetők el, egyedüliként nyújtom vendégeimnek!
Szeretettel várok minden kedves korábbi és leendő vendégemet Debrecenben a Gázvezeték utcán állandó helyen, rugalmas időpontokkal, akár este és hétvégén is! Nálam nincs kapkodás, nyugodtan felteheted a kérdéseidet, biztosítok kellő időt szolgáltatás nyugodt elvégzésre, a félősebb vendégeknek a szúrásra való ráhangolódására és az ékszerválasztásra. Ugyanakkor, ha inkább hamar túl szeretnél lenni a beavatkozáson, akár 15 perc alatt és végezhetsz! Te döntesz, a saját ritmusodban készül el a piercinged!
Yang piercing, Yin piercing, Chí piercing, melyek szerteágazó problémákra nyújthatnak segítséget! Bővebb tájékoztatásért keress bizalommal vagy olvasd el itt honlapon a tájékoztató anyagot!
Lehetőség van az adott problémának, panasznak megfelelően egyénre szabott piercing kombinációt vagy újabb típusú közérzetjavító piercinget kérni, melyek csak nálam elérhetők! Ilyen pl. allergia, tüdőproblémák, emésztést javító, szembetegségek, fog,-fogínyproblémák, csontszerkezeti megbetegedések, veseproblémák, potenciazavar, nőgyógyászati betegségek, fáradékonysággal járó állapotok, hajhullás, húgy- és ivarszervek gyulladásai, remegés, szabálytalan menstruáció, fájdalmas havivérzés, máj, gyomor, epeproblémák, epekő, májbetegség, izombántalmak, gyomorfájás, szervezet méregtelenítése, hematológiai ( vérrel kapcsolatos) megbetegedések, vashiányos vérszegénység, rövidlátás, szenvedélybetegség stb. Szeretettel várom a megkereséseket üzenetben vagy telefonon teljes diszkréció mellett!
Nyugodt helyen a maximális időt rád szánva várlak.
Piercingből több százat behelyeztem már, folyamatosan képzem magam, hogy minél inkább segítségetekre lehessek. A fülakupunktúrás tanfolyam mellett most természetgyógyász képzésen is részt veszek.
Pontos, műszeres bemérés, alapos fertőtlenítés, steril orvosi ékszerek, akupunktúrás háttérismeret. Folyamatos fejlődés és tanulás a legjobb szolgáltatás nyújtása érdekében.
Telefonon vagy üzenetben is tudsz időpontot foglalni hozzám, akár már másnap, sőt hétvégén is tudlak fogadni.
A piercing behelyezése után korlátlan ideig számíthatsz rám, így ha kérdésed van, továbbra segítségedre leszek.
Ha úgy érzed, hogy a behelyezett ékszer nem hozza meg a várt eredményt, lehetőséged van ugyanolyan típusú piercingből megerősítő piercinget kérni, melynek árából 15% kedvezményt biztosítok neked. Lehetőség van az adott problémának, panasznak megfelelően egyénre szabott piercing kombinációt vagy újabb típusú közérzetjavító piercinget kérni! Szeretettel várom a megkereséseket üzenetben vagy telefonon teljes diszkréció mellett!
FONTOS!
A behelyezett piercingek nem helyettesítik a modern orvoslás által előírt gyógyszereket, terápiákat, kifejezetten tilos bármilyen, orvos által előírt gyógyszer önkényes elhagyása! Ez az alternatív lehetőség tudományosan nem bizonyított, a hosszantartó megfigyeléseken, tapasztalatszerzéseken alapul. Kizárólag kiegészítő lehetőség a már alkalmazott, orvostudomány által előírt kezelések mellett! Garanciát nem tudunk vállalni arra, hogy mindenkinél egyforma hatást vált ki az ékszer, van, akinek nagymértékben segít, van, akinek részben és sajnos előfordul az is, hogy nem hoz pozitív változást.
A weboldal részét vagy egészét másolni kizárólag a szerző írásos engedélyével lehet. A felhasznált képek nyilvános kép adatbázisból kerültek felhasználásra. A saját képeken szereplők beleegyezésüket adták.